Váci páros

2010-03-11 20:11:10

A női kézilabda-bajnokság 3. helyén álló váci csapat látogat pénteken Békéscsabára, a tabella 4. helyezettjéhez. A rangadó mindkét csapat számára fontos, a vendégeknek még az alapszakasz második helye is összejöhet a mérkőzés után, míg a Mátéfi Eszteri dirigálta lila-fehérek pontszámban beérhetik Tóth Tímeáékat. Az ?emberemlékezet? óta együtt dolgozó Németh András és Tóth Tímea közül a játékos azt is elmondta, hogy a vezetőedző még mindig tud számára újat mutatni.

Vesztegetésen kapták a parkolóőrt

2010-03-11 15:02:43

2010. március 9-én érkezett feljelentés egy állampolgártól, aki elmondta, hogy aznap délután a Budapest I., Attila úton parkolta le gépkocsiját. Mikor visszaérkezett a kocsihoz, egy parkolóőr arról tájékoztatta, hogy megbüntette, mivel a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyen állt meg. A parkolóőr közölte, hogy megúszhatja a 120 ezer forintos bírságot, ha fizet neki 40 ezer forintot. A nőnél nem volt elég pénz, ezért megbeszélték, hogy másnap találkoznak a VI. kerületben, ahol az őr majd szolgálatot teljesít. A hölgy időközben bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, így a másnapi találkozón, ahol átadta a parkolóőrnek a 40 ezer forintot, már a rendőrök is ott voltak, így tetten érték az őrt a bűncselekmény elkövetésekor.

Gyilkosság Békésen!

2010-03-10 16:30:59

Hivatalos: gyikosság történt Békésen a Kecskeméti utcán, az áldozat egy 87 éves idős hölgy, a Békés Tv videója a helyszínről itt látható! Forrás: BékésMátrix

A falak már állnak

2010-03-10 16:20:43

Békés megye legnagyobb szakképzője, a Harruckern János Közoktatási Intézmény újabb bázissal bővült, ugyanis március 9-én adták át Gyulán a Szentháromság utcában az új műszaki-logisztikai központot. Az ünnepség után Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a tanintézmény vezetőivel, műszaki szakemberekkel és a kivitelező képviselőivel bejáráson vett részt a most épülő, Szent István utcai kollégium és tanműhely építkezésén.

Milliókat érő ékszerek kiállítása

2010-03-09 20:54:37

Nőnapra ékszerkiállítással kedveskedünk a hölgyeknek - kezdte megnyitó beszédét Fekete Péter a március 8-i, esti tárlatmegnyitón. A Békés Megyei Jókai Színház galériájában kiállított horvát kortárs ékszerészek alkotásaival kapcsolatban a színházigazgató megjegyezte, nem csak a nőknek, de a férfiaknak is szól a tárlat. A férfiak ugyanis itt megtekinthetik azokat az ékszereket, amelyekkel szívük választottjának kedveskedhetnek. A különleges ékszerkiállításon megjelent Ivan Bandić, Horvátország budapesti nagykövete valamint Skenderovic Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének vezetője.

A békéscsabai kolbászkerítés aratta a legnagyobb sikert

2010-03-05 16:38:32

Kolbászszagra gyűlt az éhes pesti nép

Kövér László a három csapásról

2010-03-04 21:31:44

Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának az elnöke a "három csapás" bevezetésének a szükségességéről beszél.

Visszatért a rebellis

2010-03-04 08:28:32

Ősbemutatóra került sor a gyomaendrődi könyvtárban, Határ Győző: Télikék című kötetéből hallhatott részleteket a közönség. A könyv az író, költő utolsó másfél évének a termését tárja az olvasók elé. Az esemény exkluzivitását az adta, hogy a hivatalos budapesti bemutató előtt lehetett megismerkedni a könyvvel, Határ Győző szülővárosában.

Szex és brutalitás a színházban

2010-03-03 14:03:31

Megosztja a közönséget a színházakban látható erőszak, vér, meztelenség és trágárság. Két budapesti előadáson keresztül mutatjuk be a színházi brutalitást. Az egyik az Orlai Produkciós Iroda Kupídó, a másik a Radnóti Színház Boldogtalanok című előadása.

Rendőrök szakították félbe a kutyaviadalt

2010-03-02 13:20:15

2010. február 28-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányságára állampolgári bejelentés érkezett tiltott kutyaviadalról. A rákoscsabai rendőrök, illetve a pestszentlőrinci rendőrök, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Főosztálya munkatársainak bevonásával megjelentek XVII. kerületi Bélatelepi úton található egyik telken, ahol egy kutyaviadalt szakítottak félbe. A rendőri intézkedés kezdetekor a helyszínről több személy a közeli erdőbe menekült, akik közül két férfit a rendőrök intézkedés alá vontak, ekkor feltűnt, hogy mindkét személy keze és ruházata is vérrel szennyezett. Igazoltatásuk során megállapítást nyert, hogy a férfiak - a kutya kiképzője és gazdája - külföldi állampolgárok, irataikat a kutyaviadal helyszíne mellett leparkolt autók egyikében megtalálták.

Az internet az úr a kampányban?

2010-03-01 13:31:07

Egyre kevésbé lesznek fontosak az utcai választási plakátok, a szavazókat inkább az interneten szólítják meg a pártok. A politikai marketing élénk figyelemmel követi a virtuális térben történteket, és egyre kifinomultabb eszközökkel használja ki a közösségépítő portálokat, hogy a pártok üzenetei eljussanak az internetet napi szinten használó magyar közönséghez.

A Magosz a családi gazdaságokra koncentrál

2010-02-26 19:53:32

Autentikus környezetben, a Gyomai Tájházban fogadta a sajtó képviselőit Örvendi László, a Magosz alelnöke. A szakember az eseményen elmondta, hogy a legfontosabb céljaik között szerepel a kis- és középvállalkozások megerősítése és a családi gazdaságok ?helyzetbe? hozása. Elodázhatatlannak tartja a termőföld védelméről szóló törvény módosítását is.

A gyomaendrődiek átlépték a határt

2010-02-22 12:40:14

Kilenc tagú gyomaendrődi küldöttség kapott meghívást a romániai Bihardiószegre. A határtól 35 kilométerre fekvő településen kilencedik alkalommal rendezték meg a Borversenyt. Az ottaniak tavaly a Gyomaendrődi Sajt- és Túrófesztivál vendégei voltak, most a Békés megyei település is belekóstolhatott a határmenti falu gasztronómiájába.

Sámlival ropják

2010-02-19 16:29:51

Kunszentmártonban egyre több láb ropja a táncot a Zeneiskola által szervezett táncházakon. A talpalávalót minden alkalommal a Sámli Zenekar szolgáltatja.

Torgyán József Békéscsabán járt

2010-02-12 19:18:56

Választási és programpártként indul a választásokon a Torgyán-Kisgazda-Koalíció - jelentette ki péntek délutáni sajtótájékoztatóján Torgyán József, a párt elnöke Békéscsabán. Hozzátette, nem kívánnak tömegpárttá válni, az szeretnék, ha a programjukat ismernék el a választók. A tervek között szerepel, hogy a kisgazda érdekképviselet mind a húsz területi listán jelen legyen. Ehhez a legideálisabb esetben 49 jelöltet kell állítania egy pártnak. A Koalíció jelenleg mintegy 130 jelölttel rendelkezik, közülük öt indul Békés megyében, amennyiben sikerül összegyűjteniük a 750 ajánlószelvényt.

Nálam maximum 3 pont

2010-02-12 13:56:03

Te hány pontot adnál?

Sommája az gyulai karneválnak

2010-02-06 15:28:46

Az Úrnak 2010. esztendejében, annak is böjtelő havában vala az karnevál Gyula városában, mely a keresztségben a Reneszánsz nevet kapá. Hetedhét országból gyülekezé az nép, nézé vásári forgatag, daliás harcosok, szende szüzek összejövetelét.

Bélyegre került a nyomdász

2010-02-05 14:59:27

Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezett a Magyar Posta Kner Izidorra. A magyar nyomdászat, könyvkötészet és -kiadás meghatározó egyénisége 150 évvel ezelőtt született Gyomán.

Robbanásponton a csabai csarnok

2010-02-04 01:01:28

Az csodálatos, felemelő és egyben hátborzongató érzés, amikor közel kétezer ember torkából szakad fel az örömüvöltés és mindent elsöprő hangorkán remegteti meg - az egyébként masszív - békéscsabai sportcsarnok falait. Mintha egy robbanásponton lévő bomba belsejében csücsülne az ember... Aki szerdán este kilátogatott a Békéscsaba-Ferencváros mérkőzésre, annak ebben az élményben lehetett része. A hazaiak hihetetlennek tűnő hajrával jöttek vissza a meccsbe és egy másodperccel a lefújás előtt egyenlítettek.

Piu-Piu

2010-02-03 11:43:44

Ki szeretne ilyen autót?

Biztos ezt kell a sebváltómmal csinálni?

2010-02-01 17:28:02

Merülhet fel a kérdés az emberünkben.

A Rumba volt a centrumban

2010-01-30 20:05:22

A gyomaendrődi Rumba TáncSport Egyesület szombat délután tartotta hagyományos, félévzáró gáláját. A hazai és a nemzetközi táncparketten is folyamatosan jelenlévő klubtagok most szűkebb pátriájuk, a városi közönség előtt adtak számot tudásukról.

Nem is a sajtér?

2010-01-29 11:06:44

Még a tudós is elszégyelli magát.

Bohóckodunk?

2010-01-28 10:59:48

Wááááááááááááá

A sör nővé tesz?

2010-01-26 08:55:52

Lennék a főnök. Te?

Iszol, szépül na, de ennyire?

2010-01-25 09:40:53

De hol nézi?

Új otthonra leltek a fogyatékosok

2010-01-22 18:43:24

Harminc fő nappali ellátását biztosító épületet kaptak a gyomaendrődi fogyatékosok. Az új telephely ünnepélyes keretek között történő átadására 2010. január 22-én került sor.

Ilyen hatással van a

2010-01-20 09:09:31

Még jó, hogy nem mindenki varázsló.

Autómosás mesterfokon

2010-01-19 09:50:17

Csak egy 100-al működik...

Ninjáknál is van szerelem

2010-01-18 09:32:48

Repülni tudni kell.

Te lennél taxisofőr?

2010-01-17 13:52:57

Drága tarifám lenne.

Sörből várat?

2010-01-15 16:18:37

Odanézzenek!

Ha nekem is négy szemem lenne...

2010-01-14 13:03:24

Álmomban sem csuknám be.

Rocky Egérke

2010-01-12 10:17:46

Gyerünk megtudod csinálni.

Karácsonyi móka

2010-01-11 11:10:21

Hát nem aranyosak?

Ha unod a banánt

2010-01-08 09:45:22

A vége azért nem semmi.

Mi van ha mi is ilyen pizzát eszünk

2010-01-07 09:47:24

Szeretnék rendelni egy aszfaltos pizzát köszönöm.

Akkorát ásítasz, hogy kiesik a tintahal a szádon

2010-01-06 08:36:51

De old meg egy rágóval.

Álcázott jármű

2010-01-04 08:45:14

Parkolj okosan.

Ady Endre: Magyar jakobinus dala, előadja Rubold Ödön

2010-01-01 17:22:17

A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!

Katona József: Bánk bán- Petúr bán monológja, előadja: Szélyes Imre

2009-12-31 13:49:27

A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!

Radnóti Miklós: Tétova óda, előadja Őze Áron

2009-12-30 19:02:30

A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!

Kosztolányi Dezső: Akarsz- e játszani, előadja Nagyváradi Erzsébet

2009-12-29 16:20:00

A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!

Arany János: A fülemile, előadja Bozsó Péter

2009-12-28 13:15:02

Szeretném a hír6 olvasóit felkérni egy közös sétára, melyben az irodalmi alkotásokat újragondolnánk, az irodalmat élővé tennénk. Megtalálnánk azt a módot, mellyel a fiatalok figyelmét, érdeklődését a szép beszédre, a versek szépségére, a művészet szeretetére irányítanánk. Fogadják sok szeretettel Arany János: A fülemile című versét Bozsó Péter előadásában.

Ómagyar Mária- Siralom előadja: Götz Anna

2009-12-27 19:43:38

A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket!

Petőfi Sándor: Szülőföldemen, előadja: Császár Angéla

2009-12-25 17:52:22

A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket! Petőfi Sándor: Szülőföldemen Császár Angéla előadásában

Vizsolyi Biblia - részlet Jézus beszéde tanítványaihoz, János evangéliuma szerint. Elmonjda: Csernus Mariann

2009-12-24 15:12:46

Szentestén a hir6.hu szeretné köszönteni olvasóit. A vers, az irodalom egyre kevesebb szerepet kap az életünkben, ezért az ünnepek alatt egészen szilveszterig minden nap egy irodalmi művel ajándékozzuk meg Önöket! Vizsolyi Biblia - részlet Jézus beszéde tanítványaihoz, János evangéliuma szerint. Elmondja: Csernus Mariann

60 perces menetjegy Békéscsaba helyi forgalomban

2009-12-21 09:07:04

A 60 perces menetjegy gondolata már korábban is felmerült amiatt, mert a jelenlegi vonaljeggyel csak igen drágán lehet átszállással utazni pl. a város két külső kerülete között, illetve egy rövid ideig tartó ügyintézés esetén is aránytalanul nagy a fizetendő viteldíj. A magas költség miatt ilyen célzattal igen kevesen veszik igénybe a volán szolgáltatását. A módosítás célja ezeknek az utasoknak a visszaszerzése.

Nyerjen Definity társasjátékot

2009-12-20 08:44:30

A Definity-ben található fogalomkártyák és alapszabályok felhasználásával hívjuk játékra olvasóinkat. A játék időtartama alatt (december 8-22.) négy kreatív és egyben szerencsés játékosunk nyerheti meg a 8900 Ft értékű társasjátékok egyikét.MOTTÓ: Használja szókincsét, kreativitását, humorát, de a játék kedvéért lehetőleg ne használjon Idegen szavak szótárát vagy internetet! Játszon most! Link: http://bekesmegye.hir6.hu/cikk/36604/091124_jatek_inyenceknek_nyerjen_definity_tarsasjatekot

Gyomaendrőd Aranycsillag-díjat kapott Brüsszelben

2009-12-17 02:45:48

A város idén is megrendezte a Nemzetközi Sajt és Túrófesztivált, a rendezvényhez kapcsolódóan egy konferenciát is szerveztek a településen ?Nők a politikai életben ? határon innen és túl? címmel. Az esemény megrendezésére 1,3 millió forint támogatást kaptak az uniótól, a finanszírozás révén Gyomaendrőd testvérvárosai(Nagyenyed-Románia, Schöneck-Németország, Pilzno-Lengyelország, Vrútky-Szlovákia) is képviselhették magukat az eseményen, bemutathatták városukat, kultúrájukat, illetve nem utolsósorban elmondhatták, hogy az országukban, milyen szerepet töltenek be a nők a politikában, közéletbe. Szóval, ez a kimondottan sikeres program szolgáltatta az apropót, hogy az Európai Unióban felfigyeltek a Békés megyei város teljesítményére. Az estébe nyúló ünnepségen Gyomaendrőd polgármestere vehette át az Aranycsillag-díjat. Várfi András rövid, de csattanós beszédében a ?gyengébbik nem? ? legyen az anya, feleség ? szerepére hívta fel a figyelmet. Kérdésünkre elmondta: ?igaz, hogy a város polgármestereként vettem át ezt a díjat, de a testvérvárosi kapcsolatok ápolásánál nem az a fontos, hogy ki vezeti a várost. Az igazi kapcsolatokat a polgárok alakítják ki egymás között, legyen szó sportról, kultúráról és hangsúlyozom, csak ezek után, akár gazdasági kérdések is szóba jöhetnek?.

Hondakar

2009-12-11 08:00:05

Hol lehet ilyen énekeseket kapni a kocsiba?

Kinyíltak a sajtüzem kapui

2009-12-09 12:29:45

A kunszentmártoni sajtüzemet békéscsabai cégek vásárolták fel. Végh László vezérigazgató november elején tartott sajtótájékoztatót.

Aki keres talál

2009-12-09 09:16:31

Miért jó ha bedugod a fagyasztóba a kezed? Mert hűti a sört.

Hatalmas halacska

2009-12-08 08:00:40

Az asszonyt használod csalinak?

Szakállas 2. rész

2009-12-07 08:22:05

Gyantával borotválkozni?

Melyik csíkra lépjek?

2009-12-05 15:11:25

Két csíkot látok, kiáltott fel inkább örömmel rácsodálkozva, mint szörnyen kétségbeesve a 13 esztendős pityókás Margaréta a békéscsabai közlekedési hatóság tanpályáján. Azonban a mégis józan iskolás lány, az egyik szerencsés kiválasztott volt, aki 100 százalékos absztinenciával beleszagolhatott a részegség okozta katasztrofális végkifejletbe. Csak egy SZTK-s szemüveg kellett hozzá. Illetve ezt egy más szerv írta fel.

Szakállas

2009-12-04 10:35:18

Borotválkozz férfi módjára.

Orosházi testületi ülés, kórház (archívum, 2009.11.27.)

2009-12-02 12:07:11

A kórház működésével, gazdálkodásával kapcsolatos intézkedések vitája során mindenki megfeledkezett a pénzügyi bizottság ülésén elhangzottakról.

Orosházi testületi ülés, napirend előtt (archívum, 2009.11.27.)

2009-12-01 18:18:38

Most is a főként pártpolitikai indíttatású napirend előtti hozzászólások jelentették az ülés nyitányát.

Orosházi testületi ülés, közmeghallgatás (archívum, 2009.11.27.)

2009-12-01 18:05:02

A szokásos érdeklődés mellett közmeghallgatást tartottak.

Orosházi testületi ülés, GYIÖK (archívum, 2009.11.27.)

2009-12-01 17:57:43

Első lépésként Németh Béla polgármester a GYIÖK tagjainak, a diák polgármesternek, alpolgármestereknek megbízó leveleket adott át.

Boczkó vall nagy szerelméről

2009-11-30 16:43:46

Boczkó Gábor, ha csak ideje és az időjárás engedi rögvest motorra pattan. A hatszoros Európa-bajnok párbajtőröző a hír6-nak mesélt a kezdetekről - amikor mások a csattogós pillangót húzogatták, ő már a gázkart. A vívó elárulja azt is, hogy kötött-e már közelebbi barátságot az aszfalttal.

Nesze neked McDonald's

2009-11-30 12:12:01

Konkurencia.

Defibrilátor közadakozásból

2009-11-26 15:02:04

Defibrilátort kapott a kunszentmártoni háziorvosi rendelő. Veres István tanácsnok szervezésének köszönhetően baj esetén a háziorvosok is gyorsan tudnak reagálni. Az életmentő készüléket Dr. Ravai Elek háziorvos vette át annak reményében, hogy nem kell gyakran elővenni, de ha kell is, életet menthetnek.

Julika néni köszöntése Kunszentmártonban

2009-11-25 12:59:19

A kunszentmártoni Ráczkevei Mihálynét családja körében köszöntötte Czuczi Mihály polgármester, Hoffmann Zsolt jegyző és Füzesiné Németh Margit anyakönyvvezető. A torta és a virágcsokor mellé elhozták a miniszterelnök és Kunszentmárton üdvözletét is.

Kamion

2009-11-25 09:03:28

Ne dudááálj! Ébredj!!!

Díjak átadása

2009-11-24 16:08:04

A kunszentmártoni Szent Márton napi ünnepi testületi ülésen kerültek átadásra a Pro Urbe és a Pro Communitate Urbis kitüntetések.

Ne piázz...

2009-11-24 09:20:32

...ha vezetsz!!

Használj óvszert

2009-11-23 08:23:19

Ne ríjámán.

Uhrin Benedek újra a színpadon

2009-11-17 10:19:53

Uhrin Benedek újból színpadra lépett, még a nyáron a Szigeten varázsolta el a közönségét, most a hétvégén egy gyomaendrődi rendezvényen lépett fel három szám erejéig. A Rebeka már-már klasszikussá vált melódiái jelentették a legnagyobb sikert az előadáson, a Best of Uhrin Benedek című CD-t pedig dedikálta a mester.

Na így kell csajozni

2009-11-16 08:54:21

Csak nehogy megjárd...

Sörér bármit

2009-11-15 08:04:13

Ugorj!

Minden út a kocsmába vezet

2009-11-14 08:10:17

Az a fránya légy...

Ki mit tud?

2009-11-13 08:19:36

Extra kényelem.

De szép is a házasság

2009-11-12 09:41:26

De a menyasszony?

Rendőrségi betakarítás Mezőkeresztesen

2009-11-11 14:38:12

Módszeres nyomozás eredményeként kisebbfajta droghálózatot buktattak le a rendőrök Mezőkeresztesen a napokban. A lefoglalt kábítószer piaci értéke eléri a három millió forintot - tájékoztatta a hír6 szerkesztőségét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Anyukád nem tanított??

2009-11-11 08:39:12

Nem szabad ugrálni az ágyon!

Transformer

2009-11-10 10:38:04

Csatt...

Mit merészelsz?

2009-11-09 11:38:45

Takarodsz a kocsimtól!

Tolvaj

2009-11-06 11:32:07

Vigyázz kitől lopsz.

Gazdagság nagy az ára

2009-11-05 14:30:08

Az őröd elront mindent.

Borotválkozz...

2009-11-04 09:39:14

... és kapsz egy szőrös csajt.

Ha nem adja ki a gumit

2009-11-03 09:07:31

Minden jó, ha vége jó.

Finom masszázs

2009-11-02 09:13:17

Szegény gerinctörést kap.

Nyomozás

2009-11-01 10:30:58

Találtunk valamit de nem az ágyon...

Apaaaaa

2009-10-31 10:26:36

Jó fényképezőgép.

Kapaszkooodj!!!

2009-10-30 09:45:24

Megmondtam nyilvánosban soha.

Kétéltű

2009-10-29 17:01:15

Nézz az égfelé...

Egyszerűen csak szeretlek

2009-10-28 09:44:05

De ezt most kinek mondja? A sörnek vagy a nőnek?

Vajon hol lehet a kuka?

2009-10-27 09:38:09

Ez még nem annyira gáz, de ha már a kukás autó is előtted áll meg...

Tűz van!!!

2009-10-26 08:00:57

Segítség valaki vegye le rólam a melltartót.

Enyém a kocsi

2009-10-25 11:12:26

Milyen volt a tusolás?

Sportos vásárló

2009-10-24 11:36:16

Mindenki csak tanulhat ebből a videóból.

Deutsch Gyomaendrődön emlékezett

2009-10-23 19:11:01

Gyomaendrőd méltó módon emlékezett meg az 1956. október 23-ai eseményekről. Az ünnepi díszbe öltözött város megemlékezésén beszédet mondott dr. Deutsch Tamás az EU parlamenti képviselője és interjút adott a hír6-nak.

Nagymotoros

2009-10-22 12:21:50

Ha nincs pénzed nagyra vegyél kicsit.

Az igazi golfos

2009-10-21 09:52:04

Profi szinten játszik az öreg és nem tűri az irigykedőket.

Ne vigyorogj!!

2009-10-20 09:55:28

Mi lett volna ha az özvegy is behajol? (akinek kezet csókol a gengszter)

Csibe sport

2009-10-19 13:27:03

Ki nevet a végén?

Hogyan süssünk Skodát?

2009-10-14 09:36:52

300 db tojás, 10kg kakaó, 500l tej...

Voodoo

2009-10-13 09:34:52

Ne aggódj sör majd lehűt.

Hogyan jutottam idáig?

2009-10-12 08:15:24

Fuss Forest fuss...

Hol kell ezt felvenni?

2009-10-08 08:00:44

Ezért tarts rendet a nappaliban.

A cola majd megnöveszt

2009-10-07 08:00:38

Hármat fizet egyet vihet.

Brüm Brüm

2009-10-06 08:00:10

Teszed le.

Na majd kihúzom én a fogad

2009-10-05 08:01:21

Nézegesd csak az asszisztenst majd megjárod.

Mindent meg kell osztani

2009-10-04 08:50:48

Gazdasági válság van 2 emberre 1 protkó jut.

Gyerünk a kocsmába

2009-10-03 08:22:20

Egy év múlva mi lesz a kertbe? Sörfa?

Soha ne aludj vonaton

2009-10-02 08:04:32

Csak olyan ember mellé ülj akivel álmodban is...

Hajótörött

2009-10-01 08:00:35

Inkább a cápa egyen mint a nap.

Megcsinálod?

2009-09-30 08:00:11

Fel tudod szedni!!! Gyerünk!!

Tartanád?

2009-09-29 08:00:16

Kiráznád?

Vigyázz a természettel

2009-09-28 08:30:59

Rakj az üvegbe rovar írtót.

Templomos házasodós

2009-09-27 08:00:21

Vigyázz mit raksz el zsebkendő helyett.

Játékos emberes

2009-09-26 08:00:44

Vajon miből készítették a videót? Hát persze, hogy azoknak a pénzéből akik a bankba tartják a pénzüket.

Szigorúan felnőtteknek

2009-09-25 10:13:31

Felnőtt nézőinknek ajánljuk!

Csing Csing...

2009-09-18 10:03:41

Járj te is biciklivel, hogy tovább élhess.

Szívás

2009-09-17 08:00:31

Egy ok, hogy ne a budin told cocainet.

Születés és halál.

2009-09-16 08:00:04

Egész életében csak szárnyalt.

Iszik vagy vezet?

2009-09-15 08:00:50

Durva példa.

Evolúció

2009-09-14 08:00:29

Időutazás egy sör áráért.

Kérnék egy tábla sört!

2009-09-13 08:00:43

De ki itta meg?

Szófogadó állatka

2009-09-12 08:00:00

Hoz ide a sört! Okos....

Csattt

2009-09-11 08:00:50

Lassított ütések.

Talicska ember

2009-09-10 08:00:00

Ilyen ember kéne az építkezésekre is.

Majd a nagyi megmutatja

2009-09-09 12:52:07

Ne dudálj!!!

Szivacs teszt

2009-09-08 08:00:05

Mindenki másképp csinálja.

Tornádó

2009-09-07 08:00:39

Fúúúúj a széééééél.

Kilövésre felkészülni

2009-09-06 08:00:50

5...4...3...2...1... csatt...

Gyere tánjol

2009-09-05 08:00:01

Egy sörért bármit?

Tényleg halált okoz

2009-09-04 08:00:08

Ha nem hiszed járj utána!!!!!

Határőrség

2009-09-03 08:00:17

Szerepjáték megy a határőrségnél.

A dohányzás káros!!

2009-09-02 08:00:36

Nem kell az neked.

Görkoris

2009-09-01 08:00:58

Na menjen a bugi!!!

Kukucs

2009-08-31 08:00:09

Melyiket választanád?

Kígyó a hamburgeresnél

2009-08-30 08:00:12

Jaj, de csússsssszzzik a padló.

Ne packázz a halásszal

2009-08-29 08:10:33

Én a medvére fogadtam.

Friss hús

2009-08-28 08:00:08

Hát nem aranyos az "ifjú" pár.

Trafipax

2009-08-27 08:00:12

Tuning traktor.

Védekezz!!!

2009-08-26 08:00:16

A csajok még talán. De a bárány az már túlzás.

Sörbontó verseny

2009-08-25 08:00:50

A te csajod hogyan bontja a sört?

Nem lehet megunni

2009-08-19 08:00:03

Hmmm, de finom még a bajszom is elkezd ugrálni.

Másnap(os)

2009-08-17 08:00:20

Vigyázz a sörrel csúnya dolgokra képes.

Hajókázás Velencében

2009-08-14 08:00:53

Hogyan szedte ki a halat? Romantikusan.

Romantikus sörözés

2009-08-13 08:00:06

Tengerpart, meleg, szerelem mi kell még? Hát egy jó hideg sör.

Ideális csajszika

2009-08-12 08:00:41

A szájában tuti van egy dugóhúzó. :D

Globálisan melegedik az idő

2009-08-11 08:00:25

Semmi probléma ha a műszaki boltban állatokkal találkozunk. Csak melegük vagy elegük van.

Bérelj garázst

2009-08-10 08:00:37

Csak megéri a pénzét az a fűtött parkolóhely. Nem?

Mi van a fa tetején?

2009-08-09 08:58:31

Talán fenn akadt egy labda?

Kutyasétáltatás

2009-08-08 08:00:13

Elképzelhető, hogy a kutyasétáltatás nem megfelelő formáját választotta az emberünk.

Stresszes az emberünk

2009-08-07 08:00:12

A buborék fólia az tényleg jó ajánlom mindenkinek. Bár a monitort én nem dobálnám csak úgy.

Mókuska

2009-08-06 08:00:12

Az őrzővédő cégtől béreltünk egy mókust. Bevált a sör védelem szempontjából.

Pótfelvételi a Színitanházban

2009-08-05 08:00:36

A videóból minden kiderül.

Mit meg nem tesznek a macik?

2009-08-04 08:00:37

Fincsi mi?

Vacsorára macska

2009-08-03 08:00:13

Jó étvágyat kívánok!

Papa, mama bepasizott

2009-08-02 08:00:47

Hát nem aranyosak így együtt?

Induljon jól a napod

2009-08-01 08:00:38

Remélem azért nektek jobban indul.

Fagyás állapotában

2009-07-31 08:00:54

Vigyázz mennyi rágót veszel a szádba mert a végén még letörik a fejed.

Plüss állatok szaporodása

2009-07-30 08:00:04

Ez a természet film megmutatja plüss közelből a szaporodást.

Ne dohányozz

2009-07-29 08:00:41

A dohányzás káros az egészségre. Most be is bizonyítja neked ez a videó.

Kicsit aprít a gép!

2009-07-28 08:00:10

Vigyázz mivel nyírod a kerted mert a végén még a házad is összedől.

Iszunk egyet?

2009-07-27 08:00:52

Vigyázz a csajokkal ha 7up-ot iszol.

Détári Dévaványára igazolt

2009-07-26 09:02:29

Örülhetnek a dévaványai futballrajongók. Csapatuk a következő idényben egy osztállyal feljebb folytathatja, a női futballisták is megnyerték a bajnokságukat és ami talán a legfontosabb, ezentúl vadonatúj pályán rendezik a mérkőzéseket és a székház is új külsőt kapott. A pályaavató ünnepségre olyan egykori futballzseniket sikerült megnyerni, mint Détári Lajos, Törőcsik András, Ebedli Zoltán és Szokolai László.

Malackodás

2009-07-25 08:00:02

A farmer lány megkeresi a disznót és jól letépi a gatyáját.

Engem meggyőzött!

2009-07-24 08:00:38

Mire nem jó az ülésfűtés? :D

Csókolom

2009-07-23 08:00:25

Vigyázni kell mit köszönsz mert összedől a ház.

Irány a Sziget

2009-07-22 10:00:27

Csuda jó lesz a Sziget.

Reggeli pumpálás

2009-07-21 08:00:32

Nincs is jobb annál mint a reggeli pumpálás.

Esküvői félreértés

2009-07-20 08:00:26

Pedig ő csak a gyűrűhordozó volt.

Túlélő

2009-07-19 08:00:13

A srác nem kispályás. Jókor volt jó helyen.

A Magna Cum Laude Gyomaendrődön

2009-07-18 11:02:27

Elkezdődött Gyomaendrődön a már hagyományosnak mondható PartneRock fesztivál. A háromnapos rendezvényt a Magna Cum Laude nyitotta meg, majd este az Edda lépett színpadra.

Halál

2009-07-17 08:00:54

Vajon te mit fogsz tenni milyen csapdát fogsz állítani ha érted is eljön?

Kapusösztön

2009-07-16 08:00:54

Ha beindul nem tudod leállítani.

Majomparádé

2009-07-15 08:00:20

Tökéletes védelem az autódba.

Madárfészek

2009-07-14 08:00:12

Szőr közelből figyelheti meg a természetet.

Alul semmi

2009-07-13 08:00:27

Vajon te megtennéd csak, hogy ihass egy jó sört?

Golyózás

2009-07-12 08:00:34

Egy Japp szelet és már is te vagy a legerősebb.

Barkács

2009-07-11 08:00:50

Elég szép megoldás a fal összebarmolására. Gratulálok!

Anyós

2009-07-10 08:00:07

Az anyós mindig akkor érkezik amikor nem hiányzik és amikor nem hívják.

Dokik

2009-07-09 08:05:24

A legyet halála után elvitték és felboncolták. Vajon mi lehetett a halál oka? A boncnok rájött az igazságra. Gyilkosság..

Szerelők

2009-07-08 08:04:49

A szerelők gyorsaságát a masina erőssége kompenzálja.

Állásinterjú

2009-07-07 08:00:32

Mi kell az állásinterjúhoz? Két barát akik besegítenek. Na meg a Pepsi.

Jóbarát

2009-07-06 08:34:41

Azért vannak a jóbarátok......

Születendő gyermek

2009-07-05 05:38:32

Nem lehet elég korán elkezdeni.

Pelikán galambot falatozik

2009-07-04 09:22:16

Madár eszik madarat? Lenne madár kannibalizmus?

Sörnyitás profi módon

2009-07-03 08:02:35

Nem egy átlagos mód a sörnyitásra. De megnyerő.

Kétkormányos Lada

2009-07-02 09:50:56

Csodálatos technika a vezetők megfélemlítésére.

Korai öröm

2009-07-01 09:44:13

Igen szép befejezése lehetett volna a biciklisnek, ha nem azzal törődik, hogy elkezdi ünnepeltetni magát.

Brutál a verda

2009-06-30 08:21:36

A név magáért beszél.

Ravasz cicus

2009-06-29 10:03:12

A ravasz cicus megmutatja hogyan is kell a papagájt elcsendesíteni.

Növényi megmutatta ereklyéjét

2009-06-27 18:28:11

Végigverte a világot és ezt tessék a szó szoros értelmében venni. Három sportágban is a csúcsra ért: 1980-ban kötöttfogású birkózásban lett olimpiai bajnok, rá hét évre kick-boksz-ban nyert világbajnoki aranyérmet, majd most januárban a kőkemény MMA-ban szerzett világbajnoki övet. Növényi Norbert azt mondja ezzel elég is volt, meg lehet érteni, éppen 40 évet töltött a küzdősportok világában.

Napozás az udvaron

2009-06-26 09:38:11

Ezért ne legyél trehány és szedd össze a kerti szerszámokat mert ha a szőke barátnőd napozik még a kórházba is mehetsz vele.

Sztriptíz

2009-06-24 00:07:29

Nem biztos, hogy a csajszinak ő lesz az igazi.

A nagymellű lány és a sült krumpli esete

2009-06-23 08:04:25

Nem látja a fától az erdőt... Legújabb típusú sült krumpli elmenekül a pusztulás elől.

El a kezekkel?

2009-06-22 07:57:03

Támadták az állatvédők, támadta a svéd agrárminiszter. A gazdák már-már lemondtak a megélhetési forrásukról. A libatépésről van szó, ami az utóbbi időszakban elég nagy vihart kavart hazánkban. A több évszázados módszer mennyire XXI. századi?

Tökéletes parkolás

2009-06-21 12:12:36

Mint láthatjuk a videón tökéletes parkolást végez az emberünk. Elképzelhető az a problémája hogy nincs elég hely a kocsinak, hogy elférjen.

Ügyes fagyis

2009-06-20 08:13:13

Vajon megérdemli a borravalót ezért a kis mutatványért? Vagy te is szórakoznál vele mikor a pénzt kéri?

Origami

2009-06-19 07:52:31

Elég kreatívak ezek az elnökök. Mindenki láthatja, hogy mit is csinálhatnak egész nap.

A láthatatlan kötél

2009-06-18 07:52:15

Vajon te mit reagálnál egy ilyen helyzetben? Nekihajtanál a "kötélnek"?

Szőke nő vezet

2009-06-17 07:47:04

Annyit mondok tipikus és még jó hogy a sofőr megúszta. Tanulság ne parkolj egy szőke nő 50m körzetében.

Smink

2009-06-16 19:02:37

Ha belegondolok, hány nő nézhet ma így ki? Elfog a rettegés, mikor reggel felkelek nem is az fekszik mellettem az ágyban, akivel elaludtam.

Víz, bors meg egy kis érdekesség

2009-06-12 17:52:41

Egy kis érdekesség a víz, bors, mosószer reakciójáról. Igen jó kis kísérlet mivel otthon is elvégezhető és még túlzottan nagy felszerelés sem kell hozzá. Ha tehetitek próbáljátok ki.

Legjobb SÖR

2009-06-12 07:59:47

A nős férfiak nagy többségének ez a kedvence. Nem is tudom miért... :D

Hörcsög akadálypálya:)

2009-06-11 10:30:31

A legokosabb hörcsög akit életemben láttam.

Szörny a mélyből

2009-06-10 18:13:05

Erre a cápafélék családjához tartozó furcsa kinézetű halra a japán partok mellett találtak rá. Az elgyengült óceánlakó pár órával a feltűnése után el is pusztult.

Patkány ebédre

2009-06-08 13:26:55

Egyes ázsiai országokban nagy hagyománya van a patkány ételként való elkészítésének. A videó láttán el lehet gondolkodni, hogy ki kóstolná meg a különleges patkánysültet.

Trabant 601

2009-06-03 19:46:33

A Német Demokratikus Köztársaság népautóját reklámokban is szerepeltették. Mindenki döntse el, hogy belevágott volna-e a vásárlásba. A volt szocialista országokban hajdanán, igencsak kedvelt márka volt. Az idősebbek a megmondói, hogy még várni is kellett a Trabantra.

XVII. Csaba Expo

2009-05-30 20:14:36

Már az elmúlt években is tapasztaltuk a helyi gazdasági helyzet gyengülését. Ezen tovább rontott a világválság, így a saját eszközeinkkel, lehetőségeinkkel próbálunk helyzetet teremteni a régió cégeinek számára. Szervezőként az Expo Team Kft. azt találta ki, hogy a Sörfesztivál és Csülökparádé nevű rendezvénnyel közösen, de egymás önállóságát megtartva, nagyobb vonzerőt jelentő eseményt kínálhatunk a vállalkozásoknak és érdeklődőknek. Ezáltal még több látnivalót, érdekességet és szórakozási lehetőséget biztosíthatunk egy helyen, egy időben - jelentette ki köszöntőjében Váradi Zoltán vásárigazgató, a XVII. Csaba Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásár, I. Békési Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás megnyitóján.

Tűzoltás MIG 15-ös hajtóművel

2009-05-28 19:37:52

A május végén Gyulán megrendezett Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrán bemutatót tartott a szegedi tűzoltóság turboreaktív oltógépe is. A tűzoltógép "lelkét" egy MIG 15-ös vadászgép sugárhajtású hajtóműve adja. Főként gázkutak tüzének oltására használható. Nagyobb "testvére", melyet lánctalppal felszerelt harckocsialvázra építtek két MIG 21-es vadászgép egyszerre működő hajtóműveiből, 1991-ben nagy sikerrel vett részt a hatalmas kuvaiti gáz- és olajtüzek eloltásában. (Jelenleg egy olajipari cég birtokolja.)

Hatalmas száj

2009-05-26 17:20:00

Ha a videóban feltűnő fiatalembernek, esetleg gondja lenne a mandulájával, akkor az orvos könnyedén - mindenfajta eszköz igénybevétele nélkül - megvizsgálhatja.

Csillagtúra Gyulán

2009-05-23 20:36:59

Csúcspontjára ért szombaton a gyulai nemzetközi tűzoltó csillagtúra. Délután sok ezer néző előtt látványos (és hangos) felvonulást tartott a rendezvény négyezernyi résztvevője.

Romaellenes hirdetés a televízióban

2009-05-22 12:53:12

A cseh kormány megdöbbent és felháborodott azon, hogy egy szélsőjobboldali cseh párt cigányellenes hirdetést tett közzé az állami televízióban. A tévé elnöke megígérte, hogy a Nemzeti Párt (NS) hirdetését többé nem sugározzák, a belügyminiszter pedig azt mondta: kezdeményezi az NS betiltását.

Udvariatlan udvarlás

2009-05-19 21:59:22

Fiatal szerelmes tinédzserek! Kérünk benneteket, ezzel az udvarlási módszerrel ne próbálkozzatok!

BL-döntő, ezüstérmes lett a győri csapat

2009-05-17 10:45:11

A Dániában elért 26-24-es siker után, optimistán várták a Viborgot a Győr női kézilabdázói és persze a szurkolók. A Veszprémben lejátszott találkozón a vendégek végig vezettek, Konkoly Csaba együttese még felkapaszkodott hét gólos hátrányból is, két és fél perccel a vége előtt ők álltak összesítésben jobban, aztán maradt az ezüstérem.

Faember

2009-05-15 21:44:05

Különös vírus támadta meg az indonéz fiatalembert.

Debütál a Placc

2009-05-14 21:14:15

A Nemzeti Színházat jobban bevonnák Budapest vérkeringésébe. Ne csak a színházért mehessenek oda az emberek, hanem valami másért is.

Lélegző Föld

2009-05-13 22:55:29

A belélegzett oxigén 50%-át az óceánok termelik. A Greenpeace, ezzel a rövidfilmmel igyekszik hangsúlyt adni mondanivalójának.

Hiper-szuper WC

2009-05-13 13:15:09

Ez a reklám, még a hőskorból származik. Eléggé egyedi termékajánló az biztos.

Karate

2009-05-09 14:18:53

Az ősi távol-keleti sport igen veszélyes. A kezdő karatékák figyelmébe ajánljuk a videót, nagyon komoly sérülések láthatók benne.

A vaspapucsos csodagyerek

2009-05-09 14:14:46

Róla van szó ott kék felszerelésben, tessék csak nézni!!! Ő Benkő Roland, a salakmotorosok között csak csodagyerekként emlegetik. A még mindig csak általános iskolás ifjú tehetséget, fiatal kora ellenére, akár már régi motorosnak is lehetne hívni a szakmában.Tavaly úgy nyerte meg a junior országos bajnokságot, hogy nem is indulhatott volna eredetileg, hiszen ilyen fiatalon még nem szokták engedélyezni a rajthoz állást, aztán a szövetségtől megkapta a liszenszet és 13 évesen, nála 6-7 évvel idősebbeket iskolázott le a mezőnyben.

A dohányzás tényleg káros az egészségre

2009-05-09 13:49:12

Ha nem vigyázunk, könnyen úgy járhatunk, mint a videóban szereplő fiatalember.

I. Gyomaendrődi Küzdősport Gála

2009-03-22 20:43:48

Telt ház előtt rendezték meg a Varga Lajos Sportcsarnokban az I. Gyomaendrődi Küzdősport Gálát.

Veszprém - Marian Cozma

2009-02-09 23:01:54

Veszprém - Marian Cozma A román Antena3 TV adó megszerezte a veszprémi bárban készült videófelvételeket

1956: A megfagyott mozdulat

2008-10-23 20:45:58

x

Food4U - Díjátadó ceremónia

2008-10-13 17:41:05

Food4U - Díjátadó ceremónia

Food4U - Consequences

2008-10-11 10:27:17

Food4U - Consequences

Food4U - Life's duration

2008-10-11 10:25:06

Food4U - Life's duration

A Csaba Center Invest Kft. gyulai beruházásának látványterve

2008-09-30 20:06:16

A Csaba Center Invest Kft. gyulai beruházásának látványterve. (x)

Babák Mihály szarvasi polgármester a Vízművek ellen

2008-09-03 09:57:47

Babák Mihály szarvasi polgármester kifakadt a megyei vízművek ellen a testületi ülésen

Extrém sport nap Orosházán

2008-08-25 09:30:52

II. Extrém sport nap Orosházán a Gyiök rendezésében

Karos forgalomirányító rendőrverseny Orosházán

2008-08-15 12:40:53

Karos forgalomirányító rendőrverseny

OHBK - Puszta ízei és Puszta olimpia

2008-07-09 10:20:54

Puszta ízei főzőverseny és Puszta olimpia Orosházán

Múzeumok éjszakája Orosházán - 2008

2008-06-25 23:45:29

Múzeumok éjszakája

Görkoris felvonulás - Orosháza

2008-06-14 09:58:37

Az orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat által szervezett görkoris felvonulás Orosházán. Legyen ki mind a 8 kereked!

Autóklub balesetmegelőzési napja

2008-06-03 22:34:49

Autóklub balesetmegelőzési napja Orosházán. Gyerekek és felnőttek is elkezdhetik.

Gyereknap Orosházán (május 25.)

2008-05-26 21:06:52

Immár sokadik éve gyerekzsivajtól hangos az orosházi belváros. Hát hogyne, hiszen gyereknap volt. (május 25.)

Erotika Parádé és Kiállítás Szegeden

2008-05-06 08:42:03

A mérsékelt izgalmakkal tarkított szegedi erotikus banzájt időnként kalandosabb pillanatokkal is tarkították. Mi ezekből igyekeztünk szemezgetni. Persze csak mértékkel!

Gépkarabély lőszert találtak a vámosok

2008-05-04 13:47:40

Gépkarabély lőszert találtak a vámosok egy vonaton.

Fáklyás felvonulás 2008. április 30.

2008-05-01 21:15:38

Fáklyás felvonulás 2008. április 30.

Rekordmennyiségű vadkender-fogás Mezőkovácsházán

2008-04-26 21:26:23

A Mezőkovácsházán pénteken lefoglalt 8,5 kiló őrlemény piaci értéke nagyjából 10 millió forint lehet.

Hőkamera a röszkei határátkelő mellett

2008-04-21 22:18:11

Ilyen képet mutat a határrendészek hőkamerája vaksötétben. A képen sétáló alakok nem határsértők, mindössze két határrendész bandukol dolgára.

Videó Hegedűsné Szőke Anita emlékére

2008-04-21 14:17:30

Elhunyt Hegedűsné Szőke Anita, az Orosházi Kistérség Vidékfejlesztési Iroda vezetője.

A kis Vuk

2008-04-19 18:12:26

Az egykori legendás rajzfilm 3D-s folytatása, amely mérföldekkel elmarad a nagy elődtől.

A Békéscsabai Önkormányzat wap-szolgáltatásának bemutatója

2008-04-16 00:51:01

Sajtótájékoztatón mutatják be Békéscsabán az önkormányzat új, mobilalapú m-közigazgatás szolgáltatását. A helyszínen ki is próbálják az ügyfélkapus megoldáshoz hasonló időpontfoglalást.

Az orosházi pláza (elvetett) tervei

2008-03-10 08:01:39

Mi lesz a Hotel Alföld helyén? Hosszú évek óta visszatérő kérdés ez Orosházán, de érdemi választ eddig nem kapott senki. Az előző testületi ülésen már téma volt a helyére tervezett pláza, ám a képviselők levették azt napirendről. A Hír6.hu azonban utánajárt a dolgoknak. Nézze meg videón is az eredeti terveket!

Irány Peking: egyelőre vízum nélkül

2008-03-09 23:59:01

Felvirradt a nagy nap: elindult "Léna" és "Gézabá", hogy letekerje a 11 ezer kilométeres távot. A szombati budapesti protokoll indulás után vasárnap Orosházáról ténylegesen nekivágtak a nagy útnak. Orosz vízum még nincs, de reménykednek. Nézze meg a Hír6.hu interjúkkal és jó zenékkel megspékelt videóját!

Szalagavató a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában

2008-02-20 19:57:01

Az Orosházán tartott 2008-as Táncsics-szalagavatóról kérdeztük Varga László fõszervezõt, aki a közösség és a szalagavatók show-vá válásáról beszélt a Hír6.hu-nak.

A felderítők éjszaka csaptak le

2008-02-19 17:46:18

2008 első heteiben Székkutasnál kommandósok segítségével fogtak el a rendőrök négy feltételezett elkövetőt, akiket akkor 8 betöréssel gyanúsítottak Békés és Csongrád megyében.

Szalagavató volt a Mezgében

2008-02-10 22:22:48

A Hír6 és a Gyopár TV stábja Orosházán, a Kossuth Lajos Közoktatási Intézményben forgatott és fotózott. A Mezgé szalagavatója az orosházi sportcsarnokban telt ház előtt zajlott, a hagyományos keringő előtt azonban érdekes és sokszor humoros műsorral szórakoztatták a fiatalok a nagyérdeműt.

Kivonul az orosházi Fidesz

2008-02-05 18:50:11

Okirathamisítás gyanúja merült fel a Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt-ben. A témát tárgyaló testületi ülésről kivonult az orosházi Fidesz-frakció.

Szalagavató az orosházi Evangélikus Gimnáziumban

2008-02-04 12:23:04

Kíváncsiak voltunk rá, milyen az, amikor az egyházi hagyományok keverednek egy igazi szalagavatós hangulattal. Az orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium szombat esti szalagavatóján volt modern tánc, keringõ és más: a fiatalok hangulatos egyházi dalt is elõadtak, élõ gitárkísérettel.

Szalagavató volt a Rózsában

2008-02-03 20:14:53

Ha szombat, akkor szalagavató - legalábbis februárban. Tegnap a Hír6 stábja nyakába vette a megyét, persze csak óvatosan: Békéscsabán és Orosházán jártunk. A csabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban délután négykor kezdõdött a szalagavató, a nyolc osztály egészen éjfélig bírta. Nem voltunk restek: a kamera forgott, a fényképezõgép kattogott, mi pedig ámultunk és bámultunk.

Két halálos áldozattal járó baleset Orosháza belvárosában

2007-10-26 17:30:39

Szerencsére a cím nem fedi teljesen a valóságot, ugyanis csak megrendezett baleset történt a Táncsics gimnázium mellett. A téma viszont „halálosan” komoly volt, hisz fiatalok ütköztek egy tipikus diszkó balesetben.

1 / 9 oldal
 
Cikkek
Legfrissebb Népszerű
Legújabb Vitatott

Hozzászólások
 
hirdetés




Betyárcsárda