Erős magyar aktuál-politikai üzenetet dekódolhatunk direktbe, a Békés Megyei Jókai Színház legfrissebb ifjúsági darabja, a Dorottya jeleneteiből. Pedig a Csokonai Vitéz Mihály által megfaragott „furcsa vitézi versezet" uszkve 212 esztendős. Jahhh kérem, a fenti frázis szinte az utóbbi évezred, illetve mióta írásos emlékeink vannak, és folyamatosan nyaljuk az idegen hátsókat, bármelyik korszakában megfogalmazódtak. Kara Tünde színművész-rendezőt faggattuk legújabb munkájáról.

- Az utóbbi időben szinte többet rendezel, mint játszol.
- Pontosabban ez az arány egálban van. És mostanában leginkább azért rendezek, mert a Színitanház végzős osztályának én vagyok az osztályfőnöke. Míg Attila rendező-asszisztensként is működik a színházban, és a rendezéssel is kacérkodik. A plakáton én úgy leszek majd feltűntetve, mint játékmester. A rendezői feladaton úgy osztozunk, hogy Attila elmondja, hogy mit, én meg azt, hogyan kell játszani.

- Engem történetesen mindig is érdekelt, hogy egy erős darab rendezése után, milyen lehet az, ha a rendezőt irányítják?
- Valóban, érdekes a másik oldalon állni, mert amikor játszol, akkor néha a rendezőt nem érted, és vica-versa. Amikor elkezdtem tanítani, az egyik tanár kollégám azt mondta, hogy hidd el, 50 százalékkal jobb színész leszel, ha tanítasz. Mert meg kell fogalmaznod a „hogyant".

Mert, ha az ember színész, és fönn áll a színpadon, akkor egy csomó dolog zsigerből jön, és nem fogalmazza meg magának, hogy milyen gesztusával, tag- vagy hanglejtésével mit ér el. Ha viszont rendez, akkor tudatosítani kell, hogy másnak elmeséld, hogy hogyan kell csinálni. S nekem ezért nagy ajándék, hogy taníthatok, mert megértem a rendezőt is.

 - 2009 tavaszán, Az ember tragédiáját is szintén együtt rendezted Attilával. Most pedig a Dorottyát. Honnan jött az ötlet, hogy a hazai történelmi kronológiában még mélyebbre ássatok?
- A tavalyai évad végén, a teátrum igazgatója, Fekete Péter megkért bennünket, hogy az ifjúsági bérletbe szeretné, ha választanánk egy magyar klasszikust. Mi Csokonaira gondoltunk.

- A szomszédolás jegyében...
- A Dorottya tulajdonképpen egy átvezetés a következő évadba, amely klasszikus művekre fog épülni.

- De mégis, mi szólt a Dorottya mellett? Hiszen valóban gyönyörű a nyelvezete, azonban a mai a chat-nyelven szocializálódott emberkéknek nagyon nehéz a Csokonai szöveg befogadása.
- Igen, viszont ugye említettem, hogy a darabot zömmel a tizenéveseknek adjuk elő, így a Csokonai kétszáz évvel ezelőtti dialektusát - „újmagyarra" fordítottuk. Számos mai kiszólás is elhangzik majd, valamint Attilával modern zenei betétekkel vezetjük a hallgatók füleit. Ezen felül Király Péter, a színház egyik zeneszerzője is írt a fináléhoz egy alapot. És pont Az ember tragédiája alkotótársaival - Papp Janó jelmeztervezővel és Kalmár Attila koreográfussal -, akikkel ma már gyakorlatilag egy klasszikus teamet alkotunk, adaptáltuk az előadást „fogyaszthatóvá".

- A Dorottya is olyan utópisztikus hangvételű, mint a Madách-mű? Én például, miután megnéztem, vagy két hétig nem tudtam rendesen aludni, mert sok minden: a mozgás, a fények, a zene, és nyilván a tettek/szavak, a húsomba vágtak...
- Remélem, hogy az előadás után a nézőknek inkább vidám álmai lesznek, hiszen igazából a Dorottya a commedia dell' arte, illetve a vásári komédia alapjain fekszik. A pontosság, a kiszólások, a színészi játéktechnika leginkább ezekre a műfajokra hajaz, persze újszerű, mai hangon kivitelezve.

- És rajtunk kívül ki táncolja még a magyart?
- A kérdésben benne van a válasz. Ugye, mint ahogyan Csokonai fogalmaz: hogy mi mindig majmolunk mindenkit, és minket ki vesz észre egyáltalán? Ez az adaptált költői kérdés már önmagában megválaszolja a darab esszenciáját.